Gyermekkora
1914-ben a piarista csapat Magas-Tátra-i mozgótáboron vett részt, itt Pál már őrsvezető és tábori kürtös. Ez volt a Trianon-előtti Magyarországon az utolsó táboruk.
Cserkészet a háború alattKitört a világháború. Tamás és három cserkésztiszt társa bevonultak katonának. Mind a négyen hősi halottak lettek. (Tamás bajtársait megmentve, azokat fedezve halt meg.) A csapat parancsnoka, Sík Sándor katonapap lett.
Jellemző Sztrilich Pálra, mint cserkészre, hogy élete kockáztatásával mentette ki a legénység egyik szerencsétlenül járt tagját a víz alól. Ennek aztán az volt a következménye, hogy mikor a ludovikás-ellenforradalom hírére a tiszteket mind letartóztatták, köztük az érettségizettként hadapródként szolgáló Pált is, a legénység szót emelt érte. Így kiengedték – így aztán üzenetet vihetett Budapestre parancsnokától az olasz katonai misszió vezetőjének, Romanellinek, hogy lépjen közbe a lefogott tisztek érdekében.
Pál az egyetemi tanulmányok mellett szívvel-lélekkel belevetette magát a háború után nagy lendülettel országossá váló cserkészmozgalomba. Mint vallotta: „… úgy éreztem, meg kell hálálnom a csapatnak, a piarista rendnek és a cserkészetnek azt a sok jót, amit kaptam.” Nem szabadidejének kitöltésére, hanem teljes hivatástudattal. (Az egyetemet ugyan szép eredménnyel és halasztás nélkül abszolválta, az utána kötelező gyakorlati évet azonban csak öt esztendővel később végezte el és szerezte meg az orvosi diplomát.)
Az első világháború elvesztése, őszirózsás forradalom, a kommün szerencsére nem hosszú időszaka után 1920-ban bekövetkezett az országot ért legnagyobb csapás: Trianon. De Magyarország élni akart, és jövőt építeni. Ez a lendület vitte, lelkesítette azokat az embereket, akik a magyar cserkészmozgalom első nagy alakjai lettek az újjáalakult Magyar Cserkészszövetségben. Csak néhány nevet: Dr. Papp Gyula, az egysítő; Major Dezső, a nagy szervező; Temessy (Hermann) Győző, a kiváló pedagógus: Faragó Ede, a felvidéki tanító, aki jobbkarját vesztette a háborúban; Witz Béla katolikus lelkész, aki országos elnök is lett; Vidovszky Kálmán evangélikus lelkész, a Magyar Cserkész című lap meghatározó szerkesztője, és a többiek.
Sztrilich Pál előbb saját csapatának vezetésébe tért vissza, hamarosan azonban már országos szinten működött. így írt erről: ” – Vezetője lettem a csapatnak. Mint gyakorlati életpályán mozgó fiatalember nagynevű első cserkészvezetőim: Sík Sándorok, Zimányi Gyulák, Tomek Vincék cserkészkedését sikerült újabb, gyakorlatiasabb módszerekkel kiegészíteni.”
A Koppenhágában rendezett dániai II. Világjámboreen való részvételünk döntő jelentőségű volt. Hiszen a Trianonban szétdarabolt ország a kisantant gyűlölet-vezérelte gyűrűjében ekkor teljesen el volt szigetelve Európától: hírek, jelentések sem jutottak át. Az első áttörést ezen a falon a magyar cserkészek részvétele jelentette a világtalálkozón. És hozzá a kifosztott, szétzilált, elfelejtett ország fiai a világ legjobb cserkészei címért kitűzött versenyen a két nagy tengeri hatalom, Anglia és Amerika után a harmadikak lettek – olyan versenyágakban is jól szerepelve, ahol a tenger nélküli kis ország cserkészei óriási hátránnyal indultak. Ennek a versenycsapatnak kiképzőtisztje, majd vezetője és egyúttal a jamboree-csapat helyettes parancsnoka Sztrilich Pál volt. (A versenycsapat felkészülésére gróf Károlyi József fehérvárcsurgói birtokán adott lehetőséget.)
A magyar cserkészek a nemzetközi mezőnyben nem csupán sportteljesítményükkel arattak nagy sikert, hanem cserkészies magatartásukkal is. Kis epizódként említem meg: mikor a szabadban sátorozó sok-sok ezer cserkész táborát elmosta a felhőszakadás, és mindenki a házakban menekült, csak a magyar sátortábor maradt állva – a szakszerű sátorverés következtében. (Akkor még a sátraknak nem volt vízhatlan fenekük – a sátorlap felverésekor megfelelő árkolással kellett az esővíz elfolyását biztosítani, a nedvesség hatására megduzzadó és így összehúzódó köteleket pedig a szükséges mértékben meglazítani, hogy el ne pattanjanak.) 1924 telén megtartották az első országos cserkész-síversenyt, (a sísport népszerűsítésében, elterjesztésében döntő szerepe volt a cserkészeknek), a rendező Sztrilich Pál volt.
1925-ben már a tíz piarista csapat közös nagymarosi nagytáborának a táborparancsnoka.
1926-ban aztán a Magyar Cserkészszövetség egy nagy hazai seregszemlét tartott a mohácsi vész 400 éves évfordulójára: Nemzeti Nagytábort, 8000 cserkész részvételével. (Eredetileg az Újpesti szigetre tervezték, de a Duna áradása miatt igen rövid idő alatt, szenzációs szervező munkával tették át a készülő tábort a káposztásmegyeri dombokra.) Ennek táborparancsnok helyettese, gyakorlati vezető és döntőbíró volt. Az V. cserkészkerület Továbbképző Táborát is ő vezette.
Egyre szükségesebbnek érezte ugyanis, hogy legyen a cserkészeknek egy saját birodalma, ahol sajátos életformájukat megvalósíthatják, nem csupán egy-egy nyári táborozás alkalmával, hanem évközben, folyamatosan is. Ahova kilátogathat félnapra, hétvégére, rövid táborozásra: háborítatlanul gyakorolhatja a cserkész ügyességeket, a táborozást, sőt ezekhez felszerelést is kölcsönözhet. Másrészt alkalmas hely kellett a vezetőképzésre, annak gyakorlati megvalósítására. A Trianon utáni gazdasági mélyponton azonban nem lehetett állami segítséget várni ehhez: a cserkészek pedig, éppúgy, mint az egész társadalom, a legsúlyosabb anyagi gondokkal küzdöttek.
A Gondviselés rendezte, hogy Sztrilich Pál anyai családjának volt egy soktulajdonosú ingatlana a budai hegyek között, amelyet a Cserkészszövetségnek szimbolikus áron bérbe adott. A fővárosi kirándulóktól annyira kedvelt Zugligethez tartozott, de a főútvonaltól szerencsésen távolabb esett – így a cserkészek könnyen megközelíthették, mégis a forgalomtól, a zajtól elzárt külön világ volt. A 22 holdnyi területen aztán mindent meg lehetett találni: volt benne erdő, rét, játékhely, nagy tábortüzekre alkalmas térség, sátorozó hely, sőt még sziklafal is: elhagyott kőbánya, ahol sziklamászást lehetett gyakorolni és veszélytelen nyilazó- vagy lőgyakorlatokra is lehetőséget adott.
A Park a Hárshegyi út felől zárt kerítésű volt, kapuval, így oda nem való egyének nem kerülhettek be. Be- és kilépésnél le kellett jelentkezni, illetve csekély látogató illetve szállásdíjat fizetni.
A bejárat mellett állott egy száz évnél idősebb, ódon emeletes épület, a „kastély”. Földszintjén házmesterlakás volt. A házmester Budakeszin dolgozott, a lakás fejében ellátta a ház körüli teendőket, valamint konyha és két szoba. Az emeleten egy nagyobb terem gyülekezőhelynek, valamint mintagyűjtemények tárolására. Mellette a park irodája, valamint a parkgondnok lakószobája (itt lakott hét évig Sztrilich Pál, majd megházasodása után a megbízatását folytató Ballá Dezső cserkésztiszt) – valamint fürdőszoba.
Egy másik, földszintes épületben két kisebb szoba mellett egy nagyobb helyiség gyülekező és hálóhelynek volt alkalmas, télen itt akár hatvan cserkész is aludhatott emeletes ágyakon. Mellette még raktárnak használt melléképületek. A két épület közötti udvaron vízvezeték volt számos csappal, és természetesen megfelelő számú WC helyiség.
A Cserkészpark egész területén szigorúan a táborozási szabályoknak, illetve a 10 cserkésztörvénynek megfelelően kellett viselkedni. A bejáratnál elhelyezett táblán lehetett elolvasni a tudnivalókat.
Egész évre vetítve átlagosan napi 75 fő látogatta meg, ebből átlagosan 25 fő aludt kinn.
Kirándulás céljára összesen 6629 belépés, csapattáborozásra 2264 éjelezés. Kiképzőtanfolyamok 13 tárgyban (pl. fényképezés, főzés, sízés, stb.) összesen 237 fő, átlagosan 6 napig.
KiképzőtáborokNégy központi, 10 napos tisztitábor, összesen 120 fővel. Két ötnapos tisztitábor, összesen 100 fővel. Országos őrsvezetői tábor, 5 napos, 500 fővel. Kerületi őrsvezetői táborok 2 alkalommal, 5-5 napig, összesen 200 fő. 6-6 napos sítábor 2 alkalommal, összesen 24 fővel. A Testnevelési Főiskola 10 napos tábora 26 fővel. Országos öregcserkésznap 250 fővel. Az I. cserkészkerület táncpróbája 200 fővel. A X. kerület tisztigyűlése 30 fővel. Az I-X. kerület segédtiszti tábora 40 fővel. Országos farkaskölyöknap 2 napig 50 fővel. Az I. kerület karácsonyestje 230 fővel. Volt olyan vasárnap, hogy 1000-nél többen látogatták meg.
Szinte elképzelhetetlen, mennyi munkába, utánjárásba, kérésbe, alkalomkeresésbe, saját kétkezi munkába került az ehhez szükséges felszerelés összegyűjtése ezekben a nehéz időkben, szinte a semmiből.
A vezetőképzés fontosságát az adta, hogy mint teljesen önkéntes mozgalom, jövőjét csak az biztosíthatta, addig maradhatott fenn, amíg odaadó, áldozatkész és jól képzett vezetőket tudott kitermelni magából.
A Cserkészpark bennlakásos tisztitáborai igen intenzív munkához adták meg a megfelelő keretet.
Ennél még szélesebb hatású volt a cserkészet kiépítésében Sztrilich Pál egészen eredeti és alapvető elgondolása. A világon először itt rendeztek őrsvezetőképző táborokat – később aztán külföldiek is részt vettek ilyeneken, majd másutt is rendeztek hasonlóakat.
Szintén az ő szenzációs elgondolása és megvalósítása volt a HÖK megszervezése. A Hárshegyi Őrsvezetők Köre, amelyet 1929-ben alapított meg, a cserkészet céljaiért mindig dolgozni, fáradni kész gárda lett. Evvel biztosította a mozgalom frissességét a beáramló új, tehetséges fiatal vezetőkkel. Csak a HÖK tagok segítségével lehetett az őrsvezetői táborok heterogén anyagát egy nevezőre hozni, a résztvevőknek igazi gyakorlati kiképzést adni. Ennek kiépítésére számos összejövetelt és HÖK-képző tábort vezetett. A HÖK-tagok jelvénye ovális fémlapocska volt, domborított hárslevéllel.
Egészen eredeti gyakorlati újítása is volt: nagy tömegek gyors, alapos, közvetlen gyakorlati kiképzéséhez kigondolta, kidolgozta és népszerűsítette a „forgószínpad-rendszert”. Ennek lényege: a kiscsoportos foglalkozás, melynél nem az előadók mennek csoporttól csoportig, hanem a csoportok keresik fel az egyes állomásokat. Természetesen ehhez jól átgondolt, pontosan időzített, jól megszervezett munka kell, viszont sokkal közvetlenebb, frissebb, pergőbb, alaposabb a tanulás. (Kidolgozott és leközölt 120 forgószínpadi állomást is.)
A Cserkészpark tehát megvalósult és ideálisan betöltötte a feladatát. Maga a cserkészet megalapítója, Sir Robert Baden-Powell állapította meg, amikor Magyarországon járva a Cserkészparkot meglátogatta, a parancsnok Sztrilich Pál kezét hosszan rázva:
„Bárcsak sok helyen alakulnának a világon ilyen parkok, amelyeknek mintájául szolgálhat a magyar cserkészek parkja.”
1933 őszén jelentésben foglalta össze mindazt, amit 1926 őszétől a vezetőképzés területén végzett. Szédületes anyag, hihetetlen sokrétű tevékenység derül ki ebből: külföldi táborozások, és utazások, főleg továbbképzés és tapasztalatcsere céljából, hazai táborozások, tisztitáborok, őrsvezetőképző táborok, tanfolyamok, versenyek rendezése, vezetése, táborok látogatása, ellenőrzése, beszámolók áttekintése, közreadása, kiképző anyagok összegyűjtése, stb. Nézzük ezeket részletesebben:
1929-ben az angliai Világjamboreen egy 50 főből álló őrsvezetői rajt vezetett, amely a bemutatásokon jól szerepelt.
1930-ban részt vett az angliai Gilwell-park tisztképző táborán, majd az utólagos elméleti vizsgát letéve, megszerezte a nemzetközi cserkésztiszti képesítést (375-iknek a világ cserkészetében; itthon 1937-ig ezt csak tízen szerezték meg. Minősítése: Deputy Camp Chief).
Ugyanebben az évben részt vett a belga nemzeti jamboreen valamint angol táborokban, és vízicserkészek között több hetet töltött, melyekről részletesen beszámolt itthon, cikkekben is foglalkozva tapasztalataival.
1931-ben a kanderstegi öregcserkész Jamboreen, majd 1932-ben a svájci és holland nemzeti jamboreekon vett részt, mindezekről részletesen beszámolt. Tanulmányozta a párizsi és chamrand-i (francia) tiszti táborokat és csapatotthonokat is.
A külföldi utak költségeinek egyébként nagyobb részét mindig maga fizette, a hazai táborokét pedig teljes egészében.
Nemzetközi cserkész síversenyén is részt vett Kanderstegben 1928-ban, amelyen magyar cserkészek először nyerték meg a versenyt; itt a szenior lesiklásban második lett.
A külföldi tapasztalatokat felhasználta az itthoni kiképzési munkában. Központi tisztitáborokat szervezett, propagandájukat létrehozta, részt vett a vezetők kiválogatásában, a program előadásában, ellenőrzésében. Az említett 7 év alatt 31 központi tisztitábort szervezett,közülük 12-t maga vezetett, más táborok irányításában részt vett, ezenkívül 13-ban előadott. 1927-től ezeket a Cserkészparkban rendezték, ehhez állandó kiképzőgarnitúrát, felszerelést , szemléltetőanyagot teremtett, így ezek bármelyik külföldi táborral felvették a versenyt. Kerületi tiszti és segédtiszti táborokon is részt vett, előadásokat tartott (ezek programját is ők irányították.)
A tisztitáborokon részt vett ezernél több személy naplóit átnézte, a legjobb gondolatokat és tapasztalatokat felhasználta, a legszebb naplókat a szövetség könyvtára részére legépeltette.
7 év alatt 37 tisztigyűlésen vett részt, ezek legtöbbjén fel is szólalt; színvonaluk emelésére tervezetet dolgozott ki; két országos tisztigyűlést pedig 1928-ban, illetve 1930-ban megrendezett szép sikerrel.
Tisztitanfolyamokat láttott el programmal, ezeken előadásokat tartott. Számos kerületi tiszti próbabizottságban vett részt, tervezetet készített a színvonal emelésére, mellékelve hozzá több száz összegyűjtött kérdést. A tiszti próbareform 500 kérdőívét feldolgozta,a Vezetők Lapjában egy éven keresztül vezette a hozzászólások rovatát. Szintén a Vezetők Lapjában másfél éven keresztül havi rovatot vezetett, a parancsnok legfontosabb teendőit 15-30 pontba foglalva. Az őrsvezetőképző táborokat nem csupán ő kezdeményezte, hanem programmal is ellátta. 12 országos őrsvezetői tábort vezetett személyesen, ez kb. 3000 résztvevőt jelentett. A kiképzési programot és a tapasztalatokat lesokszorosították, és a kerületi vezetőtiszteknek rendelkezésre bocsájtották.
Kerületi őrsvezetői táborokat szervezett, évente átlagban 4-et. Ezeket kiképzőkkel, anyaggal – és pénzzel – segítette. Két kerületi tábort maga is vezetett, de mindegyik ellenőrzését megszervezte, tapasztalataikat feldolgozta.
Angol és francia tapasztalatok alapján az őrsi sarok intézményének meghonosításában, népszerűsítésében részt vett.
Előadója volt az új cserkészpróba reformnak – másfél éven keresztül ez rengeteg munkát, külföldi fordítást, cikkezést és gyűlést jelentett. Anyaga nyomtatásban is megjelent. Hasonlóképpen közreműködött az új különpróba-reform előkészítésében és véglegesítésében.
Az angol tiszti levelezőtanfolyam kérdéseit lefordíttatta, a Vezetők Lapjában meghirdette, a beérkezetteket elbírálta.
A kiképzés céljaira megszerezte és lefordíttatta az angol cserkész-kiképzési falitáblákat (Scoutcharts).
Megszerezte az angol cserkészszövetség propagandairatait is, ezek egy részét a Vezetők Lapjában közölte.
A magyar cserkészet kiképzési anyagáról falitáblákat készített, ezeket fényképészeti úton sokszorosítva a csapatok rendelkezésére bocsájtotta.
1400 diapozitívet gyűjtött össze (jelentős részük saját felvétel), Készített tíz diapozitiv-sorozatot, amelyekhez felolvasási szöveget Íratott, ezeket kb. 60 alkalommal kölcsönözték ki csapaktok, 25 alkalommal pedig helyben használták fel vetített képes előadásokhoz.
4000 negatívból álló gyűjteményt gyűjtött össze, az 1913-as vági tutaj úttól a koppenhágai jamboreeig, főleg a 2-es csapat tisztjeinek a felvételeiből, tekintélyes részük saját felvétel. Később már a szövetség által beszerzett nagy géppel készültek a felvételek. A gyűjteményből képanyagkölcsönzést végzett (pl. Magyarság, Nemzeti Újság mellékletei, naptárak, hetilapok, sportalmanachok részére; ellenértékét a szövetség kapta, ennek fejében negatív filmanyagot bocsájtott a fényképezők rendelkezésére.)
Kiképzési és muzeális célokra 500 cserkész-levelezőlapból álló gyűjteményt ajándékozott a szövetségnek.
Gyűjtötte a csapatünnepélyek meghívóit is statisztika és tanulságlevonás céljából.
A Magyar Turistaszövetség kiállításának cserkészrészét rendezte.
A code-jelzés könnyű megtanulására memotechnikai módszert dolgozott ki, ezt a Magyar Cserkészben közreadta.
Egy ideig ő intézte a rádióügyek propagandáját. (A csapatokat minden alkalommal levelezőlapon értesítették, ha cserkésztárgyú rádióelőadás következett.) Hat alkalommal maga is szerepelt a rádióban.
A Cserkészparkban az új kiképzési eszközöket és módszereket kipróbálták, ezekről szakvéleményt készítettek. Új szerkocsik, tábori ágyak, főzőeszközök, stb.
A használatban levő sátrakat tökéletesítették. A hamarosan leginkább elterjedt B típusú őrsi sátor az ő konstrukciója, a szabályozható gerincrúd szintén az ő gondolata volt.
A vízisport elősegítésére vízivezetőképző táborokat tűztek programra évente.
A Balatonon öt vitorlásképző tábor rendezésében vett részt, ebből kettőt maga vezetett.
1928-ban a tihanyi nemzetközi vízi rally-n a tábor helyettes parancsnoka volt.
Részt vett a budapesti fedett uszodában rendezett első vízicserkész ünnepély lebonyolításában, ennek programját ő állította össze. Úszó- és vízbőlmentő tanfolyamokat szervezett és vezetett.
A íjászsportot a cserkészetben népszerűsítette. Ehhez sorozatos közleményeket irt a Magyar Cserkészbe, több tanfolyamot tartott a Cserkészparkban és megrendezte az első cserkész íjászversenyt.
A cserkészügyességek előmozdítására a cserkészparki műhely íj és nyíl félkészítményeket árult fillérekért.
Megrendezte az első tiszti céllövő tanfolyamot. A Park munkájába rendszeres céllövési lehetőséget iktatott be.
A sísport népszerűsítésére mintegy 15 sítanfolyamot tartott: versenyek rendezésében is részt vett. Tisztek és őrsvezetők részére kilenc sítábort rendeztek, ebből négyet maga vezetett. A Cserkészparkban 35 sílécet kölcsönöztek, és olcsó síviaszt gyártottak.
1929-ben országos távjeladást szervezett.
Nagy megmozdulásokra jó előre tervezetet dolgozott ki, melyről aztán a az elnökség döntött (angliai Jamboree, gödöllői Jamboree).
A Cserkészszövetség sajtóbizottságának és gazdasági bizottságának ülésein állandó jelleggel részt vett, és ott a kiképzés óhajait képviselte.
Közben állandóan látogatta, ellenőrizte a táborokat.Szerepe a gödöllői Jamboreen
Nagy eseménye volt a magyar cserkészetnek – talán a tetőpontnak is mondható seregszemle – a gödöllői Világjamboree 1933-ban. Ebben igen fontos részfeladatot látott el, talán a legnagyobb hatásút: a „szórakoztatási csoport” vezetője volt, tehát minden közös program, bemutató, ünnepség és tábortűz megszervezése és lebonyolítása.
A nagy megtiszteltetés a magyar cserkészek addigi kiemelkedő szereplésének, és Teleki Pál magyar főcserkész nemzetközi tekintélyének köszönhető, hogy a IV. Világjamboree-t Magyarország rendezhette, öt pályázó közül. Ezeknek a négyévente tartott világtalálkozóknak a célja a különböző nemzetek fiai közötti személyes kapcsolatok elmélyítése, másrészt a cserkészet propagandája a társadalom felé is, valamint a saját értékek megismertetése a világgal.
Az alig lezajlott nagy gazdasági világválság ellenére 15000 magyar cserkész, 8000 külföldi cserkész, és 3000 közszolgálatos öregcserkész vett részt a táborozáson.
Ehhez óriási szervező munka indult meg másfél évvel korábban: a hely megszerzése, az ellátás, közlekedés megszervezése mellett például avval is törődtek, hogy számos cserkész szerezzen jártasságot a német és az angol nyelvben.
Helyszínül Gödöllőt választották ki: ez nagyon szerencsés volt, hiszen országúttal, két vasútvonallal és HÉV-vonallal remekül megközelíthető volt. Emellett nagy parkjai, erdős területei és rétjei lehetőséget adtak a hatalmas sátortábor fölverésére és nagy tömegek részvételével bemutatások megrendezésére. Természetesen vízellátást és villanyszolgáltatást is szerveztek.
A szervezés feladatai hat szakcsoport között oszlottak meg, ahogy írtuk Sztrilich Pál a szórakoztatási csoportot vezette. Ez számára nem csak az előkészület évei alatt, hanem a Jamboree idején is hajnaltól késő éjszakáig tartó állandó megfeszített munkát jelentett, hogy hely, idő mindenre jusson; egyik nemzet cserkészei se érezzék magukat háttérbe szorítva. Különösen kényes volt a helyzet a Trianonban elszakított területek cserkészetével, ügyelni arra, hogy ne legyenek kellemetlen találkozások.
A legjobban felszerelt, legnagyobb kontingens természetesen az Egyesült Államokból érkezett, Európából legjelentősebb az angol, a svéd, dán, norvég cserkészek, a franciák,hollandok, belgák, spanyolok, portugálok csoportjai, és az olasz „ballillák”. Sajnos Németországban akkor kezdődött a nemzetiszocializmus, megszűnt cserkészszövetségük. Érdekes, még Angliából is a tervezett létszámnak csak fele érkezett gazdasági nehézségek miatt. Jelentős szerepük volt viszont a lengyeleknek, de érkeztek Kanadától Sziámig, mexicói, bolíviai, hindu, afrikai, sőt még ausztrál cserkészek is. A Jamboree minden tekintetben a vártnál nagyobb sikert hozott. Valóban sikerült az Európában és a világon egymásnak feszülő ellentétek közepette a cserkészet nemzetközi, világot átfogó, minden cserkészt testvérnek tekintő irányát megvalósítania.Sztrilich Pál és a magyar cserkészirodalom
A Jamboreet követő 1934-es évben Sztrilich Pál átvette a Magyar Cserkész című lap szerkesztését. Ekkor már családos ember, 1932-ben vette feleségül Csapody Hedviget, a Katolikus Leányok Országos Szövetségének elnökét, akivel harmonikus házasságban hat gyermeket neveltek fel. Fogorvosként dolgozik, így közvetlenül, személyesen már kevesebb lehetősége van a cserkészet irányításában való részvételre. Alkalmanként ugyan részt vesz egy-egy táboron (így 1936-ban a luxembourgi nemzeti jamboree-n, 1937-ben a hollandiai Világjamboreen; 1938-ban pedig a Magyar Cserkész lap finnországi expedícióját szervezi és vezeti) – azonban egyre inkább írásaival, szervező tehetségével szolgálja a cserkészmunkát.
A magyar nyelvű cserkészirodalom megteremtéséből eddig is kivette a részét – főleg a gyakorlati vonatkozások Írásbeli lefektetésével.
Már 1915-ben mint tizenöt éves cserkészfiúnak megjelenik beszámolója a Cserkészélet című kéziratos, sokszorosított lapban, a piarista cserkészek háborús munkájáról.
1921-ben jelenik meg első, társszerzőként irt könyve: Mócsy János-Sztrilich Pál: A cserkész segítségnyújtás kis kátéja. Több átdolgozott kiadása jelent meg, 1933-ban már az 5. kiadás.
Szintén Mócsy Jánossal közös könyve 1922-ből (itt már az ő neve szerepel elől) Sztrilich Pál – dr. Mócsy János: Tábori munkák. Második, bővített kiadása 1925-ből való, német változata pedig Berlinben 1924-ben jelent meg.
1923-ban Bánlaky Ödön-Hesz István-Sztrilich Pál: Mit játsszunk? A „Magyar Cserkész” játékoskönyve jelenik meg. Kibővítve 1927-ben újra kiadják Játékoskönyv címen.
1926-ban a Nagytábori zsebkönyvet szerkeszti Schrank Edével közösen.
Mindezeknél nagyobb jelentőségű főmunkatársi munkája a Temessy Győző szerkesztette Cserkészkönyvben. Ennek 1. kiadása még 1926 előtt jelent meg, 1935-ben már a 9. bővített kiadása.
Hasonlóképpen főmunkatársa volt a Sík Sándor szerkesztette Cserkészvezetők Könyvének . Ez a könyv jelenti a cserkészet magyarrá tételének elvi megalapozását, felépíti gyakorlati pedagógiáját és így a cserkészvezetők felkészítésének legfontosabb segédanyaga lett. 1922-ben egykötetes formában jelent meg, 1936-ra már három kötetre bővül. A 3. kötet tartalmazza a Cserkészpróbákat, ennek kidolgozásában döntő szerepe van.
A cserkészet gyakorlati vonatkozásaiban nagy jelentőségű Táborozási könyve 1929-ben, melynél Koszterszitz József volt a főmunkatársa. (A Koszter Atya néven emlegetett cserkészpap, pedagógus , a legkiválóbb ifjúsági író és nevelő ebben az időben. 5 évig szerkesztette a Vezetők Lapját, később a Magyar Cserkész szerkesztője is volt). A Táborozási könyv 2. kiadása 1933-ban jelent meg.
Formájában is, tartalmában is egészen újszerű füzetecskéket irt Sztrilich Pál 1931-ben, „menetrend”nek: Táborozási menetrend – 1. Táborelőkészítés, 2. Táborvezetes; Csapatmenetrend. Ezekben rövid pontokba foglalta a tudnivalókat, tennivalókat, a figyelembe veendő szempontokat, üres oldalakkal inspirálva a saját jegyzetekre a továbbgondolásra.Próbáztatási menetrendet is szerkesztett 1935-ben: A cserkészvezetői próbáztatás kiskátéja címen.
Cserkészvezetőként hamar felismerte a fiúkban élő romantikus indítást, így fogékonyságukat az indián-romantikára. Ezért kezdte el a Magyar Cserkészben folytatásokban közreadni a „Nagy Főnök levelei„-t (Termete miatt is meg táborvezetői és később parkparancsnoki szerepe miatt is rajta ragadt ez a név).
Később ezek könyv alakban is megjelentek:
Indiániskola 1926-ban,
Indián önvédelem 1927-ben,
Vadászösvényen 1927-ben,
A lasszózás 1925-ben,
és a legnagyobb hatású, a Vad vízeken 1939-ben, melyben a vízből mentéssel foglalkozik. (A harci ösvényen című sorozata csak a Magyar Cserkészben jelent meg.)
A vízi tudományokkal már korábban is foglalkozott. Társszerzője volt a vízicserkészetet megalapozó könyvnek: Erzbrucker Aladár – Sztrilich Pál: Vízicserkészet, 1928.
Nagyon sok egyéb területen is nagyjelentőségű az, amit írásban lefektet – általában egy-egy fiatal cserkészvezetőt vonva bele a könyv szerzőségébe:
Sztrilich Pál – Ranschburg Géza: Az erdők ezer mestere (1926)
Sztrilich Pál – ifj.Zsemberi István: A jeladás (Jeladó különpróba)
Kivette részét különböző beszámolók megírásából is, így pl. A koppenhágai Jamboree, 1924.
A magyar cserkészcsapat részletes munkája című, Temessy Győző szerkesztette beszámolóban közreműködik.
A Magyar Cserkészszövetség legutóbbi évei – jelentések az 1928.nov. 4.-i közgyűlésre – Sztrilich Pál, Vidovszky Kálmán, Zsemberi Gyula rendezte sajtó alá.
V. Világjamboree Hollandiában – Győry István,Velősy Béla, Sztrilich Pál (1937-ben) Jamboree zsebkönyvet írt az angliai jamboree-ra Schrank Edével 1929-ben.
Ismertető füzetet állitott össze a vizitelepről Tengerre magyar, a Hárshegyi Cserkészparkról Szabadba fiúk címmel 1929-ben.
Könyvjegyzéket állitott össze cserkészek számára (ennek 1937-ben már a 3. kiadása jelent meg).
Összegyűjtött a csapatünnepélyek színvonalának emelésére 80 cserkészszíndarabot, és ezekről egy „Színdarabmutatót” szerkesztett.
Fontos szerepe volt a hazai és külföldi cserkészszerzők könyveinek kiadásában, így:
A magyar cserkészetnek fontos külföldi könyveket saját költségén lefordíttatta, és részben a Magyar Cserkészben közöltette. Így pl. a Safety first, Good turn test, Personal health, stb.
Lefordíttatta és kiadatta Philps leveleit az őrsi rendszerről.
Az öregcserkész munka színvonalának emelésére Haranghy Lászlóval lefordíttatta és kiadatta Baden-Powell: Rovering to Succes című művét a Boldogulás ösvényein címen.
Kiadott és sajtó alá rendezett egy 7 könyvből álló sorozatot: Vitézi tettek, Térképészet, Céllövés, Gépkezelés, Hajítás, Kerékpározás és Jeladás.
Megszervezte és kiadatta a négy kötetből álló Őrsvezetői könyvsorozatot.
Tervezetet dolgozott ki magyar cserkészkönyvek külföldi nyelveken való megjelentetésére. Az angliai Jamboree-val kapcsolatban Sík Sándor: Vezetők Könyve és Major Dezső: Őrsvezetők Könyve meg is jelent németül.
Cserkészkönyvek tökéletesítésére pályázatokat hirdetett s azokat elbírálta, felhasználásukról gondoskodott. (Pl. Cserkészkönyv pályázat, Táborozási könyv pályázat.)
Összeállított egy Cserkészfeladatok című füzetet a megfigyelés előmozdítására.
A Vezetők Lapjában számos cikke, beszámolója jelent meg: 1926-28 között 34.
Különszámokat dolgozott ki, illetve szerkesztett.
Programot dolgozott ki a Magyar Cserkész lap Őrsvezetői rovata számára, és annak irányításában is részt vett.
Sok kiképzési cikkel szerepelt a Magyar Cserkészben (1926-28 közt 66).
Két és fél éven keresztül vezette a Mi érdekel? rovatot. Ezalatt 6000 kérdést olvasott el, 1200-at válaszolt meg a lapban 200 írásban.
Takarékossági rovatot is vezetett a Magyar Cserkészben.
A cserkészkészség felemelésére cserkészpályázatot szerkesztett mintegy 30 darabot, és közölt le. Volt, amelyikre 600 megfejtés érkezett. Ezt mind maga bírálta el.
A Magyar Cserkész szerkesztője
Sztrilich Pál hihetetlenül sokoldalú és gyakorlatias cserkészirodalmi tevékenysége szinte kijelölte arra a szerepre, amelyet 1934-ben vett át, amikor a Magyar Cserkész szerkesztője lett.
A cserkészmozgalom számára kezdettől döntő jelentőségű volt, hogy a széleskörű cserkészirodalom mellett is legyen egy rendszeresen megjelenő lap, amely folyamatosan kapcsolatot tart a cserkészmozgalmon belül a csapatokkal és egyénekkel; elvi és gyakorlati iránymutatást ad – ugyanakkor érdekes és változatos, „olvastatja magát”. Már 1920-ban elindult a Magyar Cserkész című havilap, először Hermann (később nevét Temessyre változtatta) Győző szerkesztésében. Amikor más irányú elfoglaltságai miatt lemondott, Vidovszky Kálmán vette át a munkát. Sajnos ő 1932-ben váratlanul meghalt, ekkor Koszterszitz József vette át a lap szerkesztését, amelyből szép külsejű, magas nívójú irodalmi lap lett. Mikor aztán ő lett a soproni kollégium igazgatója, nem vállalhatta a munkát tovább. Ekkor vette át a szerkesztést Sztrilich Pál, aki már addig is nagyon sokat dolgozott a lapba.
Döntő jelentőségű volt a Magyar Cserkész történetében az áttérés a „filléres Magyar Cserkész”-re. A cél az volt, hogy lehetőleg minden fiú kezébe eljusson, így a cserkészgondolat és gyakorlat öntudatosításának legfőbb eszköze legyen. Ehhez áttértek olcsó nyomásra: rotációs papírra, a legolcsóbb nyomdára. Ügyes szervezéssel megoldották a terjesztést, és a lapot olyan érdekessé tették, hogy mindenki szívesen megvegye. így a nagy példányszám tényleg filléres árat tett lehetővé. Sztrilich Pál a legalkalmasabb szerkesztő lett, mert nem „írta”, hanem „szerkesztette” a lapot. A rendes szerkesztőségi órákon kívül miden hónapban szerkesztőségi összejövetelt tartott a lakásán 20-30 meghívottal. Szakembereket, érdekes egyéniségeket, jótollú cserkészvezetőket vont be a munkába. Köztük volt például Petneházy Zalán tengerésztiszt, akiről ma már számon tartjuk, hogy élete kockáztatásával mentett ki a dunai aknazáron keresztül egy zsidó menekültekkel teli hajót. Vagy Kunfalvi Rezső, a kitűnő fényképészriporter, aki később is tudományos folyóiratokban közölt fényképeivel nevet szerzett magának. Aktív cserkészparancsnokok, például Velősy Béla, a Térképészeti Intézet magas rangú tisztje, aki később a Magyar Cserkész szerkesztését átvette. Vagy Szabó Bendegúz, aki sok értékes pedagógiai írással vett részt a munkában – mérnök létére – és aztán a 80-as években A magyar cserkészet igazi arca címen hatalmas kéziratos gyűjteményt hozott létre. A Magyar Cserkész című lap tehát ilymódon nagy példányszámú, az egész cserkésztársadalmat érdeklő, az erkölcsi nevelés mellett sok-sok gyakorlati ügyességet tartalmazó, nívós, de a fiukat is lekötő irodalmat közlő, nagyon tartalmas, érdekes újság lett.
7 évi szerkesztői munka után 1941-ben visszalépett a szerkesztéstől, mert a klasszikus cserkészirány a politika nyomására kezdett háttérbe kerülni. Nem tudta engedményesen, lépésről lépésre elhagyni azt az ideált, amelyre felesküdött.
Mindvégig cserkész maradt
A lényeghez azonban hű maradt. Mint sokszor mondta, nem az a fontos, hogy valaki élete végéig cserkészruhát hordjon, hanem az, hogy az ott kapott értékeket életvitelébe beállítsa. Ő ezt élete végéig megtartotta: családi életében épp úgy, mint orvosi hivatásában. Mint rendelőintézeti fogorvos élete utolsó napjáig teljes erőbedobással küzdött a jobb, felelősségteljesebb, emberségesebb betegellátásért, a munka elméletileg és gyakorlatilag tökéletesebb végzéséért, ebben másokat is állandóan tanítva.
Hivatási életpályáját tekintve is elmondhatjuk róla: ez is cserkész munka – jó munka volt!
1960. november 7-én halt meg. Temetésén ezernél több régi cserkésztársa vett részt. Egykori parancsnoka, Sík Sándor már nagybetegként nem búcsúztathatta, helyette dr. Waigand József tette ezt meg, aki maga is cserkésztáborokon, tisztitáborokon felnőtt fiatal barátja volt.
Visszatekintés
Végignézve életútján: táborozásai, szervező munkája, cikkei, előadásai sűrített beszámolóján – hihetetlennek tűnik, hogy ennyi minden belefért napjaiba, óráiba, akkor is, amikor még egészen a cserkészet töltötte ki életét, és akkor is, amikor megélhetésül szakpályát választott,családot alapított, gyereket nevelt. Hatását, a cserkészetben betöltött szerepét nem államfői elismerés, Fehér-szarvas emlékérem, külföldi cserkész rang és kitüntetés, életmentő kitüntetés adják meg, ezek csak jelzik minden irányú megbecsülését. Igazi hatását azok a cserkészek őrizték meg lelkükben, akik találkoztak vele és munkáival, akik „Polcsi bá”-t Magyarország legjobb cserkészének tartották. A cserkészet lényegének felfogója, megvalósítója, kiépítője, elmélyítője, gyakorlatiassá tevője volt egész életében. Amikor a történelmi körülmények miatt már nem végezhette a cserkészmunkát, akkor is cserkész maradt.
Akkor is ugyanaz maradt. Nem tudta elviselni a legkisebb mellébeszélést, elsimító hazugságot sem.
Akkor is, amikor maximálisan teljesítette kötelességeit családja eltartásával, szakmája tökéletesítésével.
Akkor is, amikor mindig segített mindenkinek és ahol csak tudott.
Akkor is, amikor jólélekkel hallgatott meg mindenkit.
Akkor is, amikor maximális természetszeretetre nevelte gyermekeit.
Akkor is, amikor feladat várta, bár maga soha nem kereste az irányító szerepet, teljes emberként állta meg a helyét.
Derűs nyugalmát, Istenbe vetett bizalmát a legsúlyosabb körülmények között is megőrizte.
Pazarlás nélkül élt, a jövőre gondolva, takarékosan, de nem keserítette el a szükség, az anyagi nehézség.
Testben-lélekben egyként nem bírt elviselni semmi tisztátalanságot.
Az élete cserkészet volt, a cserkészet volt élete. A kettő egy volt.
Ezért mondhatjuk el róla, hogy a legjobb magyar cserkész.
Forrás: http://www.sztrilich.hu/eletrajzok_sztr_pal.htm